Mikor Nóriéknál vendégeskedtem Sombereken elvittek egy ott szokásszámba menő táncos mulatságra, sombereki szlenben, bálra. A bál egy olyan táncos mulatság, ahol leginkább mulatós zene szól, az emberek csárdást, polkát és egyéb német/sváb körtáncokat járnak. Engem ez sem riasztott meg, hisz úgy érzem tánc szempontjából biztosan magyar vér csörgedez ereimben, megy a csárdás piszkosul.

Ám amikor Judit (még a bál előtt) arról tartott beszámolót, hogy az emberek milyen mintázatok alapján táncolnak, azt sugallva, hogy ettől eltérni nem igazán szabad, és kellemetlen perceket okoz, kezdett tele lenni a nadrágom (sajna a szoknya a bőröndben maradt az esős, nyálkás idő miatt).

Mindezek ellenére nagy lelkesedéssel, viszkető lábakkal érkeztem a bál helyszínére, ahol kedvszegőként a Sramli Kings muzsikált. Miután a zenekar elfoglalta helyét és rázendített egy sváb mulatósra, az emberek kígyózó sorokba rendeződtek és dobálták lábaikat össze-vissza, olyan módon, hogy csak a zene végére sikerült memorizálnom a lépéseket.  Nem tagadom, kicsit csalódott lettem, és ezt az érzést csak tetézte, hogy a következő tíz számot körben táncolták az emberek, hol követhető, hol követhetetlen lépéskombinációkkal. És mikor Nóri kérdőn rám nézett, hogy hogy érzem magam, vörös fejjel és dühödt hangon kiáltottam fel: TI MINDENT KÖRBEN TÁNCOLTOK???  Ekkor még nem tudtam, hogy valójában ez csak a kisebbik rossz.

Mikor elkezdtem párban táncolni Nórival a számomra jól ismert dallamokra, melyekre itthon magabiztosan pörgök és dobbantok, a teljes beégés következett. Annyira nem ment a tánc (a mellesleg gödrökkel tarkított fövenyen), hogy röhögőgörcsben törtem ki és viccesebbnél viccesebb lépésekkel sasszéztam ki a sátorból. Természetesen a sokk csak később vágott fejbe. Durcás lettem. Kiakadtam. Hogy én igenis tudok erre a zenére táncolni, és szinte hülyének néztem az embereket hogy hogyan tudnak teljesen más ritmusban mozogni, mint ahogy azt én tenném, és miért várják el tőlem ugyanezt…

Legalább egy órán át duzzogtam egy padon, mikor megvilágosodtam. Ledöbbentem, hogy (elgondolásomtól eltérően) mennyire intoleráns voltam még a saját kultúrámmal szemben is, és mennyire nem voltam képes alkalmazkodni még ilyen apró mértékben sem. Ezzel a hozzáállással odakint el is áshatom magam. Pedig ez csak egy tánc volt. Ezután félretéve büszkeségem végigtáncoltam az est fennmaradó részét, abban a reményben, hogy ez egy új kezdet.

Ez volt az én utolsó csárdásom (legalábbis egy jó időre).